A bajnok

A lóversenyzés köreiben mindenki ismerte eddig is a nevét, de vasárnap kora este óta talán az ő neve mögött áll a legtöbb internetes találat a keresőmotoroknál.

FÓKUSZBAN PIPACS

Racing Portal: Mit kell tudni a 14. Nemzeti Vágta győzteséről?
Szabó Nikolett: A teljes hivatalos neve, Licinio Gidran-32 (Pipacs), Ő egy 9 éves sárga gidrán kanca.  Kósa Sándor a tulajdonosa.

RP: Esetében ki volt a nevező? Az Önkormányzat vagy egy cég?
SZN: Ezt pontosan nem tudom, inkább másoljuk ide a vágta honlapjáról, hogy ne tévedjünk. (Így tettünk. Vajdasági Háló Fejlesztési Alapítvány.)

RP: Hogyan kerültél Te a nyergébe?
SZN: Három évig volt saját (vágta) lovam, My Colt Medál, akivel versenyeztem, de amikor őt nyugdíjaztuk, akkor kezdtem el keresgélni, hogy ki adna számomra lovaglást. Elsőként Balatoni Nikiék kerestek meg, nekik lovagoltam tavaly Toncsi nevű lovukat. Előfutamot megnyertük ugyan, de döntőbe nem jutottunk. A tulajdonosok úgy döntöttek, hogy eladják a lovat és itt vált világossá számomra, hogy 2021-ben nem lesz lovam a Hősök terére, ezért több helyütt érdeklődtem. Szerencsére megkerestek Kósa Sándor úrék, hogy ők hallották, hogy lovat keresek, és így kerültem Pipacs nyergébe.

RP: Mikor kezdődött a ló felkészítése?
SZN: Augusztus közepén került Alagra, Ribárszki Sanyi istállójába, így mondhatom, nagyjából másfél hónap volt a felkészítése.

RP: Milyen munkákat kell kapnia egy lónak, hogy jók legyenek az esélyei ezen a speciális versenyen, azaz miben más egy vágta lovat készíteni egy telivértől?
SZN: Ezeknél a lovaknál nagyon fontos, hogy az idegrendszere kibírja a start előtti felvezetést és azt a nagy csinnadrattát abban a három napban. Én otthon erre úgy „készítem”, hogy mindent megengedek a gyerekeknek. Húzzák, vonják, nyúzzák őket, azaz a lényeg, hogy a ló semmilyen zajtól, külső hatástól ne féljen. Ha bármiféle inger érné, vagy esetleg, megy a zene a telefonomon, arra ő megfelelően reagáljon, azaz érezze, hogy neki akkor is feladata van, ha bármi más elterelné a figyelmét.

A munkák során használtuk például a Tóbiást Alagon, Pipacs is ment ott nem egyszer, ahogy a nyári pálya közepén azon a kisebb körön is.

Nekik fordulniuk kell tudniuk folyamatosan ebben a tempóban, azaz nem csak ez egyenesben kell nagyon gyorsnak lenniük, így valóban, az ő felkészítésük ebben speciális.

A kanyarokra kell nagyon rákészülni és, hogy tudjon lábat cserélni, hiszen a Hősök terén nem mehet be a ló egy ellenvágtában a kanyarba, mert akkor nem tudja bevenni.

A mesterrel

RP: A ló felkészítését régi barátod, Ribárszki Sándor, – ahogy az Indexen Ch. Gáll András írta, az idomárkirály –  irányította, így Sanyinak is óriási része van ebben a sikerben és most már nem csak derbynyerő, hanem vágta-nyerő tréner is. Egyértelmű volt részedről, hogy az ő segítségével fogod majd készíteni a lovat?
SZN: Igen, természetesen. Megbeszéltem vele előre, hogy ha lesz lehetőségem idén is lovagolni, akkor hozzá vinném a lovat és ezt ő örömmel fogadta. Első perctől támogatott, mindenben segített, elmondta javaslatait, ötleteit, de engem is meghallgatott. Nagyon szeretek vele együtt dolgozni.

RP: Mind az elő-, mind a középfutam meglehetősen sima volt és két kérdés is kapcsolódik a két fölényes győzelemhez. Az első, hogy miként lehet pihentetni, de egyben frissen tartani a lovat a döntő előtt, második pedig, hogy picit nektek taktikát kellett váltani, hogy ne legyetek túl gyorsak az elején, hogy a végére maradjon szufla vagy pedig a döntőben már azt kell menni, ami csak a csövön kifér?
SZN: Verseny után lemossuk, sétáljon, míg a légzése vissza nem áll a normális értékre és utána mehet a boxba. Hagyok neki időt az evésre-ivásra, de Pipacs sajnos nem igazán evett ebben a három napban. Még az almát sem nagyon akarta elfogadni, azaz tényleg semmit nem akart enni, csak kis falatokat. A pihenést tehát biztosítottuk számára, de egyszer-kétszer 10 perces sétákra kihoztuk, hogy ne merevedjen le.

A második kérdésre a válasz, hogy az előfutam után valóban nagyon el kellett gondolkodnom, mert ott szembesültem azzal, hogy bizony nála a start nem egy egyszerű történet. Hátulról kell ugye zárkóznia, de a startnál nem „kaphattam le rögtön a lábáról”, mert akkor nem fogja bírni a távot. Szép fokozatosan kellett Őt felengednem a többi ló mögé, és amikor éreztem, hogy bírni fogja a célig, onnantól kezdve kellett elindítani, hogy inkább menjen kívülről, de jöjjön körbe. Amikor tudtam, hogy van még benne annyi erő, hogy elmegy, akkor indítottam tehát.

A döntőben már picit jobban sikerült a start, de azért ott is minimum másfél kört külső íven kellett haladnunk, mire sikerült Farkaslaka, ugye Tamás Csabi elé bemenni. Az is vett ki persze belőle, de bíztam benne, hogy meg tudja csinálni. Ő egy olyan ló, hogy egyszerűen nem ismerem fel a határait. Akkora szíve van, hogy nehéz elképzelni. A díjátadás után, amikor azt a fél pályát nekem lóháton kellett megtenni a kijáratig, ő bepróbálkozott, visszapördült, „frisseskedett” még, azaz futott volna. Nem tudom, hogy a fejében mennyire játszódott le, hogy már vége van. Ha kellett volna még egyet futnia, lehet, hogy megtette volna.

 

A főszereplő

RP: Nagyon szép történet. Véleményed szerint valóban az öt legjobb ló jutott a fináléba?
SZN: Szerintem igen, annak ellenére, hogy idén más lett a mezőny. A korábbi években jól futó „nagy” lovak közül páran nem voltak most ott.

FÓKUSZBAN NIKOLETT

RP: Történelmet írtál, hiszen az első kettős bajnok vagy, azaz aki megnyerte a felnőtt vetélkedés előtt a Kishuszár Vágtát is (2013-ban). Hova tovább? Innen nincs feljebb. Mi következhet?
SZN: Ilyenkor valóban kell pár nap, mire az ember átgondolja, hogy hogyan tovább és merre, mert ez egy akkora álom és cél volt előttem, hogy én ennek éltem. Hogy, hogyan tovább, ezt most még nem tudom…majd az idő dönti el.

 

Egyszer  már a Vágta-dombon. 2013-ban Kishuszár bajnokként

RP: Tudtál aludni hétfőre virradóra?
SZN: Viszonylag sokáig fenn voltam, a teendők és a sok riport miatt, de azért pár órát aludtam. Itt szeretném elmondani, hogy mennyien írtak és kerestek. Megható volt számomra. Nehéz még felfogni.

RP: Az előbb kérdeztelek arról, hogy hogyan pihen a ló, de a lovas mit tud tenni abban a szűk öt órában a középdöntő és a döntő között?
SZN: Én igazából semmit nem pihentem. Nagyon izgulós típus vagyok. Néha hátrajöttem a lóhoz, megsimogattam, kivittem sétálni, de a köztes időben a tribünön ültem és néztem a programot.

RP: Mi fordult meg a fejedben a befutás pillanatában? Emlékszel még erre?
SZN: Először nagyon nehéz volt felfogni, amikor mondták a nevünket, hogy mi nyertünk.

IGAZÁBÓL A LÓRA GONDOLTAM, HOGY Ő SZÍVVEL-LÉLEKKEL KÜZDÖTT ÉRTEM ÉS ÉN ÚGY GONDOLOM, HOGY Ő TISZTÁBAN VOLT AZZAL, HOGY ITT MI TÖRTÉNIK ÉS Ő SEGÍTENI AKART NEKEM MEGVALÓSÍTANI AZ ÁLMOMAT.

Nem lehetek neki ezért eléggé hálás. A lóra gondoltam tehát elsősorban, meg nyilván arra a nagy létszámú csapatra, akinek munkája ezzel révbe ért. A nézők talán nem is gondolnák, hogy hány ember munkája van abban, hogy abban a pillanatban mi értünk át elsőként a célon.

Racing Portal: A futam végeredményének pikantériáját az adja, hogy az ezüstérmes Nagy Arnold született Vajdaságban, de Ő Heves városát képviselte, míg Te Szabadkát. Más érzés volt most számodra, mint amikor Dunakesziért lovagoltál?
Szabó Nikolett: Nem.  Ezt így nem mondanám. Ugyanolyan maximális elszántsággal lovagoltam most Pipacsot Szabadkáért, mint mikor „saját városomat”, Dunakeszit képviseltem.

RP: Arnold rendkívül sportszerű cselekedete mellett nem szabad és nem is fogunk szó nélkül elmenni. Már a nyeregben gratulált neked, majd mikor a kulisszák mögött felemelt téged, szerintem nem volt ott olyan, aki akkor ne sírt volna. Nem lepődnék meg, ha Fair Play díjra terjesztenék fel. Ennyire jó, már-már baráti a kapcsolatot a Nemzeti Vágta arany és ezüstérmese között?
SZN: Szerintem igen, ezt nyugodtan mondhatom, de nem csak vele. Évek óta a Vágta csapatok egy nagy családnak nevezhetőek. Ismerjük egymást és nem ellenségek, hanem csak ellenfelek vagyunk.

RP: Egyszer tört el nálad a mécses, ami kicsit sem meglepő. Szavakkal le lehet az írni, hogy milyen érzés tízezrek előtt átvenni a Vágta kardot és milyen tv nézők milliói előtt hallgatni a himnuszt a Vágta dombon?
SZN: Lehetetlen szavakkal leírni. Az annyira egyedi érzés, hogy leírhatatlan.

RP: Most érkezett el az idő, hogy beszéljünk rólad. Kérlek, meséld el az olvasóknak, hogy hány évesen  kerültél lóra és hány sportágban versenyeztél már…mert ez sem mindennapi.
SZN: 24 éves vagyok, Dunakeszin élek. Már körülbelül kétévesen lovon ültem, amikor anyukámék elvittek pónit simogatni. Számomra ez lett a mindennapos program, hogy én pónit akartam simogatni és később persze felülni. Öt-hatéves koromban kerestek számomra egy lovas iskolát. Akkor kerültem Pilisszentivánra, ott kezdtem a lovaglást.

HETI HAT NAPON ÁT HORDTAK A SZÜLEIM ÚJPESTRŐL A LOVARDÁBA, ÍGY NEM LEHETEK NEKIK ELÉG HÁLÁS A TÁMOGATÁSUKÉRT. 

Nyolcévesen kezdtem az ügyességi gyermekversenyekkel, majd a díjugratásban folytattam. Volt egy pónim, akit díjugratásra vettünk, de abban a sportban nem lett sikeres, így az akkori edzőm mondta viccből, hogy próbáljuk ki őt a 2011-es Nemzeti Vágtán, mert futni tud, de ugrani nem. Itt kezdődött a vágta karrierem, de ez akkora élmény volt, hogy elhatároztam: elindulok a galopp felé, mert tetszik nekem a lóverseny. Eladtuk az ugrólovamat, abbahagytam a díjugratást és telivért vásároltunk helyette. Tavaly vettünk újra egy fiatal ugró lovat és azóta versenyzem ismét díjugratásban is.

RP: Idén egyetlen versenyben a Kincsem Park közönsége is láthatott. Mi van „azzal” a karriereddel? Lesz folytatása?
SZN: Igen, lesz. Van most egy másfél éves csikóm, benne bízom. Nyílván amatőrként őt nem lovagolhatom majd kétéves korában, de ha nem is lovasként, akkor tenyésztőként ott leszek mellette, mert ő saját tenyésztésem (Silver Frost – Lisema). Háromévesen már szeretném természetesen lovagolni, de ki tudja, mit hoz az élet. A galopp a szívem csücske. Aki ebbe egyszer belekóstolt nem tud kiszabadulni belőle, innen nincs kiút. Szeretnék persze másoknak is lovagolni, de tisztában vagyok vele, hogy nekem nagyon sok más munkám van, így nem tudok minden nap annyit lovagolni versenyistállóban, amennyit kellene ahhoz, hogy engem felkérjenek és nem mellesleg, hogy annyi rutinom legyen, de ha valaki felajánl nekem lovaglást én azt nagyon nagy örömmel elvállalom.

RP: A vágta megnyerése volt a legnagyobb álmod, vagy inkább a versenysportokban a sikeres szereplés?
SZN: Nagy álom volt. Budapest, sőt lehet, hogy Magyarország legszebb terén tízezrek előtt lovagolni ennek olyan feelingje van, hogy ez szavakkal elmondhatatlan. Hiába lóverseny mindkettő, abszolút nem összehasonlítható. Nagyon technikás kis körpálya, teljesen másként kell lovagolni, mint a Kincsem Parkban.  Ha megnézi, valaki a képeket láthatja, hogy sosem húzok olyan rövid piglit, mint a galoppon, mert tudom, hogy kanyar, fordítani kell, más a barrier ív, így a kettő nem teljesen ugyanaz. Ha lehet egyáltalán ilyet mondani, nagyobb élmény volt a vágtán lovagolni, mint a Kincsem Parkban, persze ez lehet, hogy azért van, mert itt már sokkal több sikerélményem volt, hiszen a galopp pályán még nem sikerült versenyt nyernem.

 

RP: Mostantól lehet, hogy öntik rád a tulajdonosok, trénerek a megkereséseket, nem? Ráadásul te egy kissúlyú zsoké vagy, amiből mindig hiány van…
SZN: Bármi megtörténhet. (nevet…)

FÓKUSZBAN A VÁGTA LOVASISKOLA

RP: A Vágta Lovasiskola vezetője a Nemzeti Vágta idei bajnoka. Mit kell tudnunk erről a Dunakeszin működő családi vállalkozásról?
SZN: Dunakeszi és Göd között van a lovasiskolánk, amit teljesen a semmiről építettünk fel. Nem hogy kerítés nem volt, de még víz, villany sem. 15 lovunk van jelen pillanatban, velük dolgozom. Valóban családi vállalkozásban lovas iskolaként működünk, nem igazán vállalunk bértartást.

RP: Magyarán ez a küldtetésetek, hogy gyermekeket tanítsatok meg lovagolni?
SZN: Pontosan. Felnőttekkel annyira nem foglalkozunk, inkább csak gyerekekkel. Próbálok olyan iskolalovakat begyűjteni magamhoz, akik a szívem csücskei, a pályáról lehozott telivéreket.

Nagyon sokan nem értik, hogy miért adunk a gyermek alá pályáról lejött telivért. Szerintem ők a leghálásabbak.

Nálunk van például Financial Crime, Miserend, Grizzly, Ludovikus, aki mind futottak a galoppon és ma a gyerekek kedvencei.  Ezeken a korábban sérülést szerző telivéreken a gyerekek az alapokat, a gondoskodást és a ló szeretetét tanulják, azaz például nem ugranak  velük.

RP: A gyerekeknek Te, Nikolett néni vagy?
SZN: Azt nem szeretem, ha néniznek, annyira öreg nem vagyok úgy érzem, hogy nénizzenek.. (nevet)

RP: A Vágta győzelem meghozhatja az új beiratkozókat…
SZN: Bármi megtörténhet.  Eddig sem panaszkodhattam, mert nagyon sokan vannak/jönnek, így folyamatosan azon is kell gondolkodnunk, miként tudunk előrelépni és növelni a kapacitást.

 

RP: Van elég boxod?
SZN: Jelen pillanatban nincs is elég boxunk, ami nem megnyugtató, hiszen jön a tél. Igen, itt egy nagyobb problémát vetettél fel, de fejlődünk és bővítünk. Folyamatosan gondolkodom az előrelépésen. Apu, aki egyébként veterán autókat újít fel, segít az építkezési dolgokban, Anyu pedig végezett lovasoktató, így közvetlenül nekem segít.

RP: Itt a lehetőség a köszönetnyilvánításokra. Te kiknek szeretnél köszönetet mondani?
SZN: Nyílván elsőként a családomnak, akik mindenben támogatnak. Másodsorban Kósa Sándor úrnak, akitől Pipacsot „kaptam”. Továbbá Ribárszki Sándornak és teljes csapatának, saját lovardánk teljes csapatának, a mögöttünk álló állatorvosi csapatnak, akik akár éjszaka is ugranak, ha bármi baj lenne. Ahogy már mondtam, szinte meg sem tudnám számolni, hogy hány ember munkája van ebben a sikerben.

RP: Mi pedig neked köszönjük, hogy rendelkezésünkre álltál egy ilyen hosszú interjúra és századjára is gratulálunk.
SZN: Köszönjük a megkeresést és az egész csapat nevében a gratulációt.

Képek: Nemzeti Vágta sajtóanyag, Ribárszki Sándor, Szabó Nikolett instagram,  RP saját