A fiatalok diadala Párizsban

Az év egyik legizgalmasabb Global fordulójának lehettünk szemtanúi.

Szombat este rendezték az Eiffel-torony lábánál a Global Tour idei harmadik francia állámásának Nagydíját, amelyet szerencsénkre Szebényi Dániel közvetítésében élvezhettünk a TV készülékek elől. Nem túlzás azt állítani, hogy az év egyik legizgalmasabb végjátékának lehettünk szemtanúi, amelyben a korábbi generáció tagjai “hívták ki” a fiatalokat egy kis küzdelemre. A fiatalok pedig felvették a harcot, nem is akárhogyan!

Az alappálya ez alkalommal is hihetetlenül technikásra sikeredett, voltak ellenszegülések és verőhibák is jócskán akadtak, de végül lett hét szerencsés, akik hibátlanul értek körbe a 160 centiméterre kiírt versenyszámban. Itt kezdődött csak igazán a show, hiszen a névsor életkorokkal pontosan így nézett ki:

  • John Whitaker – 66 éves;
  • Geir Gulliksen – 62 éves;
  • Eric van der Vleuten – 59 éves;
  • Olivier Robert – 46 éves;
  • Marlon Módolo Zanotelli 34 éves;
  • Lillie Keenan – 25 éves;
  • Lily Attwood – 20 éves.

Az összevetést Geir kezdte, aki egy biztos hibátlannal, de gyenge időeredménnyel meg is alapozta a többiek győzni akarását. Ebből adódóan hibázott az egyetlen francia összevető, Olivier az utolsó ugráson, de John is ütött egyet a nagy sietségben. Az idősebb korosztályból még Eric tudott nullázni, azonban ez is csak a negyedik helyre volt elég, hiszen a szám végén következett a 3 legfiatalabb lovas, akik valami elképesztő showt csináltak, hiszen a két lány átvette a vezetést egymás után, majd végül Marlon az ő eredményeikre még “rátett egy lapáttal” és egy rizikós fordulóval 1.46 másodpercet javított a legjobb időeredményhez képest.

A brazil abszolút megérdemelten nyerte meg tehát az aranyjegyét a prágai rájátszásra, egyébként már a tavalyi szezonban is nagy javulást mutatott be, érett neki ez a győzelem. A hölgykoronában pedig kifejezetten kellemes látványt mutatott a dobogó tetején (nyitókép).

Párizs egyébként több szempontból is kedvezett a brazil lovasoknak, hiszen liga nyerő csapatában is (Istanbul Sultans) az egyik lovas brazil volt (Andre Americo de Miranda), a török Ömer Karaevli mellett. A Paris Panthers is hű maradt nevéhez és a dobogó második fokára állt fel a francia fővárosban, míg a ranglista második helyén álló Berlin Eagles tovább csökkentette az első helyezett Stockholm Hearts-al szembeni lemaradását és bronzérmet szerzett.

Még szinte véget sem ért a forduló, máris Monacoba tart a díjugrató forgatag, hogy ezen a hétvégén folytassák a lovasok a küzdelmet a nyári szünet előtti utolsó állomáson. A hétvégén azonban Magyarországon is lesz bőven lovas esemény, amiket nem szabad kihagyni: CSIO verseny a Nemzeti Lovardában szombatig, majd vasárnap a 100. Magyar Derby a Kincsem Parkban. Nem érdemes otthon maradni!

Fotó: Longines Global Champions Tour facebook oldala