Cseh királynője van a szlovák galoppsportnak

Shabana verhetetlen a szomszédban!

Szeptember 11-én vasárnap ismét Pozsonyt vettük célba, mert a 30. Szlovák Kancadíjat futották Petrzalkaban.

A keretprogram ugyan nem volt “túl ütős”, mert a Listed besorolású Oaks mellett csupa hendikepfutam szerepelt a Turfban, de ezek, ennek ellenére kiváló szórakozást nyújtottak a lóversenyzés kedvelőinek.

10 ragyogóan előkészített kancát vezettek a jártatóba a 30. Szlovák Kancadíj előtt. Hat cseh vendég mellett, négy hazai idomítás várta a startot.  A díjazás nem éppen egetrengető, hiszen 20 ezer euró mai árakon 8 millió forintnak felel meg (igaz ez is majd duplája a miénknek), viszont a táv csak 2000 méter.

A ringben minden szem Shabanara (Jukebox Jury) szegeződött, aki zsinórban ötödik pozsonyi győzelmére készült.  Néhány jóbarátot megkérdezve egyöntetű volt a vélemény: verhetetlen ebben a mezőnyben.  Igaz, hogy csak 9. volt a cseh derbyben, de ez a társaság nem fog gondot okozni neki – mondták. Így is lett.

Káprázatos stílusban, bő három hosszal győzött a felázott, mély pályán.

Ezzel kilenc év után van újra nem hivatalos Triple Tiara-bajnok Szlovákiában.

Legutóbb 2013-ban. Vaclav Luka idomítottjának, Ley Percynek sikerült megnyernie a Jarnej cene kobýlt májusban 1700 méterre, a Cene Arvyt júniusban százzal hosszabbra, majd szeptemberben az Oaks-t két kilométeren. Szerencsénkre az új hősnő mindhárom (idei) futásánál jelen voltunk. Vélhetően az Év Lova cím legfőbb várományosa.

Küzdelem ugyan nem volt, de második helyen is egy cseh idomítás, Whirl Wind Girl ért célba, akit az a Pavel Tuma mester készít, aki két győzelmet is aratott a versenynapon, közte a pozsonyi délután második elitpróbáját, a Télkirálynő-díjat Feschanda-val (Dariyan). A kétéves kanca komoly reményekre jogosítja csapatát.

Lubos Urbanek mester és a lovas, Martin Laube a nap főszereplőjével

A szokásos verseny, a két ország között vasárnap 6:3-as szlovák győzelmet hozott, de…

A szomszédoknál egy kiemelt versenynap van még hátra. Szeptember 25-én a kilátogatók láthatják a Szlovák Derby és a cseh St Leger győztesét, Gasparinit, aki akkor majd a szlovák St Leger címért száll csatába.

A végére egy szolgálati közlemény: Abszolút nyugat-európai színvonalú a médiamunkások kiszolgálása Pozsonyban. Nem csak jóbarátunk, Mária Hiebschová áll mindenben rendelkezésünkre immár több mint egy évtizede, hanem Ladislav Molnár igazgató úr is minden óhajunkat lesi és azonnal a segítségünkre siet, ha az szükséges. Köszönjük nekik! Ezért is látogatunk mindig örömmel Szlovákiába!

Képek: Juhász Zsóka/Treattelling