Egy beteljesületlen pályafutás

Karl Malone-t minden idők legjobb játékosai között tartják számon – pályafutását azonban sosem sikerült bajnoki címmel megkoronáznia.

Karl Malone az 1985-ös draft tizenharmadik helyén került a Utah Jazz kötelékébe, habár az előzetes várakozások alapján már hamarabb is elkelhetett volna. A Louisiana Tech egyetemén eltöltött évei alatt hamar kiderült, hogy a páratlan felépítéssel és izomzattal rendelkező játékos könnyen megállhatja a helyét a egyre fizikálisabbá váló NBA-ben is.

Malone 206 centijéhez az NBA-ben végül 117 kiló szalad fel, aminek nagy része izom volt, így a palánk alatti “birkózásban” nem nagyon talált legyőzőre. A Jazz újonc négyese az első szezonjában 15 pontot átlagolt, a huszonkét éves játékos pedig rögtön kiemelkedett fizikai paramétereivel. Erőnlétét és rátermettségét mi sem bizonyítja jobban, hogy az NBA-ben eltöltött tizenkilenc szezonjából tizenhétszer játszott legalább nyolcvan meccset az alapszakaszban (a lehetséges 82-ből), tízszer pedig egyetlen mérkőzést sem hiányzott. Ez az akkori, jóval fizikálisabb játék mellett igazi csoda volt, a mai napig sem jellemző a játékosokra, hogy 75-80 mérkőzés körül játszanak egy szezonban.

A harmadik szezonjától kezdve zsinórban tizenegy alkalommal válogatták be az All-Star keretbe, pályafutását végül 14 All-Star szerepléssel fejezte be. Malone pontátlaga az évek során folyamatosan növekedett, e mellé pedig a palánkok alatt egyre jobban dominált, zsinórban nyolcszor zárta dupla-dupla-átlaggal szezont, de karrierszinten sem sokkal maradt el ettől. A  Postás becenévre hallgató Malone a ’90-es évek elején már a harmincpontos átlagot ostromolta, az egyéni elismerések mégis elkerülték őt – köszönhetően egy bizonyos Michael Jordannek… A csapatsikerek viszont még ennél is távolabbinak tűntek: bár Malone-nal az első évektől kezdve playoff-csapat volt a Jazz, de az első körnél tovább nem gyakran jutottak. 1988 és ’89 körül azonban egy új fejezet kezdődött “A Postás” karrierjében: egyrészt a Malone előtt egy évvel draftolt John Stockon 1988-ra érett igazán NBA-sztárrá, másrészt a csapatot 1989-ben átvevő Jerry Sloan vezetőedző új szintre helyezte a csapatkosárlabdát. Sloan mellett a Stockton-Malone páros minden idők egyik legveszélyesebb duójává nőtte ki magát: Stockon karrierjét közel 16 ezer gólpasszal zárta (ennek zömét Malone váltotta pontokra), mellyel messze mindenki előtt áll minden idők rangsorában, míg Malone a 36 ezer pontot közelítette meg a pályafutása végére, mellyel Kareem Abdul-Jabbar mögött minden idők második legtöbb pontot szerző játékosa lett a ligának (azóta LeBron James néhány hónapja megelőzte őt).

Először az 1992-es rájátszásban sikerült komolyabb menetelést bemutatnia a Jazznek, amikor egészen a konferenciadöntőig menetelt Sloan vezetésével, ekkor viszont a Portland Trail Blazers jutott a döntőbe nyugatról. A konferenciadöntő még 1994-ben és ’96-ban is sikerült a csapatnak, döntőbe jutni viszont ekkor sem sikerült a Stockton-Malone párosnak: előbb a Houston Rockets, később a Seattle Supersonics győzte le a Jazzt. A döntők elmulasztása mellett azonban a Dream Team tagjaként előbb 1992-ben Barcelonában, majd 1996-ban Atlantában szerzett olimpiai aranyérmet az amerikai válogatottal.

1997-ben aztán végre megtört a jég, ami Malone pályafutásának legsikeresebb szezonjának mondható. Amellett, hogy a magasember elnyerte a Legértékesebb Játékosnak járó díjat, csapata végre bejutott az NBA döntőjébe, ahol viszont a Michael Jordan vezette Chicago Bulls győzni tudott a veteránok által vezetett Utah ellen. Egy évvel később a döntő párosítása megismétlődött, de a végeredmény sem tudott változni: 1997-hez hasonlóan 1998-ban is 4-2-re diadalmaskodott a Bulls, és tudott a mai napig egyedülálló módon másodjára is triplázni (egymás után három bajnoki címet nyerni). A ’98-as döntő legikonikusabb momentuma a hatodik meccs végjátéka – ahol éppen Malone-tól labdát szerezve -, Jordan utolsó chicagói dobása végül a hatodik bajnoki címet jelentette saját maga és a Bulls számára. Malone aztán még az 1999-es szezonban is MVP-címet kapott, de közelebb már soha nem került a bajnoki gyűrű elhódításához.

John Stockton 2003-as visszavonulásával Malone is távozott Utahból, de a már 40 éves játékos még nem a visszavonulás mellett döntött: egy utolsó esélyt még adott a bajnoki cím megszerzésére, amikor a 2003-04-es szezonban a Lakershez igazolt. Az akkor Los Angelesben összeálló csapat Shaquille O’Neallel, Kobe Bryanttel, Karl Malone-nal és Gary Paytonnal a bajnoki cím legnagyobb esélyesei között volt nyilvántartva, a sors azonban ezúttal sem tette lehetővé Malone számára a legrangosabb csapatsiker elérését. Az addigi, páratlan fizikumú, kivételes erőnléttel rendelkező játékos 40 évesen már komoly sérülésekkel nézett szembe, a szezonban alig több, mint a meccsek felén tudott csak pályára lépni, és a végül döntőig menetelő Lakers a döntőben sem úszhatta meg veterán magasemberének sérülését. Végül 2004-ben meglepetésre a Detroit Pistons 4-1-gyel kerekedett felül a los angelesieken, a szezon végén Malone bejelentette visszavonulását, ami egyet jelentett azzal, hogy a tizennégyszeres All-Star, a kétszeres MVP és minden idők harmadik legtöbb pontját szerző játékosa bajnoki trófea nélkül zárta tizenkilenc éves pályafutását. Karl Malone-t a mai napig joggal az egyik valaha volt legjobb olyan játékosnak tartanak, aki csapatával sosem tudott az NBA trónjára ülni.

Kép: Jazz Nation/Twitter