Egy póni, aki az olimpiai ezüstéremig szárnyalt

A múlt nagyjai közt akadnak egészen kicsik is.

Stroller története következik.

Az angol telivérek egykor nemcsak a galopp, de a díjugratópályákat is uralták. Atletikus felépítésük, kíváncsi természetük és tanulékonyságuk kiválóan alkalmassá teszi őket bármilyen sporttevékenységre. Stroller 1950-ben apai ágon telivér leszármazott, míg anyja egy Connemara póni volt. Vélhetően tehát előbbitől örökölte az ugróképességét és a habitusát, míg utóbbitól mindössze 145 cm-es marmagasságát.

Egy átlagos ugróló a sport legmagasabb szintjén nagyjából 165-175 cm körüli magassággal rendelkezik. Persze, vannak ez alól kivételek, hiszen a legendás Jappeloup sem volt több 155 cm-nél (1988 olimpiai aranyérmese), azonban hivatalosan egy ló 148 cm alatt már kislónak számít, ezért Stroller eredményei a mai napig egyedülállónak minősülnek. Lovasával, a brit Marion Coakesszal 1967-ben megnyerték a Hickstead Derbyt, majd következett az 1968-as olimpia Mexikóban.

Máig ő az egyetlen póni, aki valaha részt vett ilyen rendezvényen, ezt pedig csak tetőzi, hogy a két hibátlan lovaglás közül az egyik ezé a párosé volt. Olimpiai ezüstérmet nyertek.

stroller-horse-ce7cf676-f365-4cde-9c5a-fc9dc618247-resize-750.jpeg

2 évvel ezután (ekkor a ló már 20 éves volt) egyedüli hibátlanként nyerték meg a Hamburgi Ugróderbyt. Ezzel Marion lett az első nő, aki valaha hibátlant tudott lovagolni ezen a rendkívül nehéz pályán.

 

15 évnyi boldog nyugdíjas élet után 1986-ban, 36 évesen költözött az égi legelőkre ez a remek kis herélt. Emlékét őrizzük.

Fotó: Alchetron, Golden Age of Show Jumping