Epsom Derby – Királyi koronázás

Fantasztikus győzteshez került az Epsom Derby trófeája.

Az Epsom Derby az európai szezon egyik legfontosabb oszlopa, így felesleges is ecsetelni, mekkora várakozás előzi meg és mekkora szenzáció lengi körbe nem csak a futamot, de az egész hétvégét.

A 243. Epsom Derby azonban nem adta meg a nagyközönségnek a várva várt izgalmakat, helyette egyetlen ló jött, látott, győzött és learatta magának a babérokat.

Ő nevezetesen a top favorit, Desert Crown volt, aki hatodik Derby-sikerét szállította az élő legenda Sir Michael Stoute-nak.

A Dante Stakes győztesét sújtó átokról szóló babona ezúttal sem vált be: Nathaniel fia 400 méterrel a célvonal előtt az élre állt, onnantól pedig senkit nem engedett közelebb magához, és mindössze harmadik szereplése alkalmával veretlenül hódította el a kupát, aminek a megnyeréséről minden hároméves tulajdonosa, trénere és tenyésztője álmodik.

Stoute pedig tizenkét évvel legutóbbi Derby-nyertese, Workforce után mégis új bajnokot tudhat a kezei alatt, egészen pontosan a hatodikat ünnepelte immáron 76 évesen – az első a hat közül épp a 20. század egyik legnagyobb legendája, a tragikus történetű Shergar volt 1981-ben. Arra pedig főleg nem számítottunk, hogy most érett meg a következő siker, de a kártyák villámcsapásra fordultak meg, mikor a korábban csak egyetlen egyszer futott Desert Crown magabiztosan ért haza a Derby legfontosabb felkészítőjén.

“York után nagyon reménykedünk, hogy talán megnyeri a Derbyt. De megörvendeztetett a szereplése, ahogy kívül utat nyert magának. Rendkívül eszes ló” – nyilatkozta Stoute a futam után a Racing Postnak. “Fiatal korában mindenen kellemetlenkedett, ezért nem futott tavaly év végéig. Semmi komoly, csak még ért és fejlődött.”

A nyeregben a talán kevésbé ismert Richard Kingscote, aki a győztes csapatból talán a leghiggadtabban ünnepelte az egyébként hatalmas sikert. “Az emberek szerint csinálnod kell valami látványosat, de szerintem végül is a ló végzi a munka nagyját és én csak örülök, hogy rajta ülhetek” – mondta.

És csak hogy a lemaradókról se feledkezzünk meg: noha a győztes távolról sem, az ezüstérmes hatalmas meglepetés, ugyanis a 150-szeres pénzt Hoo Ya Mal ért fel a dobogó középső fokára, míg a harmadik a hihetetlenül hajrázó Westover.

Newmarketben is ünneplés fogadta a hazatérő győztest

De nem csak a Derbyben volt szenzáció, hanem pontosan huszonnégy órával korábban a kancáknál is az Epsom Oaks-ban, bár épp ellenkező módon. Rögtön a startnál volt egy kisebb zavar, legalábbis a favorit Emily Upjohn részéről, aki nem tört ki rendesen a startgépből, így Frankie Dettori a sor végén kényszerült helyezkedni vele.

A célegyenesben aztán jött az igazi dráma: Emily Upjohn kívül, Tuesday belül indított hosszú hajrát a mezőny végéről, majd az élen találkoztak és jóformán match race-szé alakították a versenyt. Épp a finisben egy pillanatra úgy tűnhetett, O’Brien Tuesday-je lassan elkészül az erejével, azonban épp ezután újra lépést váltott, így egy lehengerlő végjáték után végül rövid fejhosszal megtartotta az első helyet.

Tuesday (jobb) és Emily Upjohn (bal) csatája

Galileo lányának győzelme révén Aidan O’Brien ráadásul rekordot döntött: ezzel 41. brit klasszikusát hódította el, így immáron ő tartja a csúcsot mindössze 52 évesen – és hol van még a vége?

Tuesday pedig azután, hogy a brit és az ír 1000 Guineas-ben is dobogón végzett, épp a legjobbkor állt fel végre a tetejére. Teljes testvérét, Mindingot Európa-szerte magasztalta a szakma példátlan helytállásáért a legkülönfélébb távokon – úgy tűnik, a vér most sem vált vízzé, hiszen pénteken épp csak 800 méterrel hosszabbra kellett kibírnia, mint amin korábban valaha futott. O’Brien 10. kancadíj győzelmét ünnepelhette.

Mellette persze Emily Upjohnt is csak dicséret illeti, és elképzelni sem tudjuk, mennyire bosszantó lehet célfotóban kikapni, miután egy ekkora fiaskót kellene valahogy kijavítani. Gosdenék reménységében azonban távolról sem csalódott senki, sőt a futam után már a nagy Arc de Triomphe jelenlegi favoritjaként emlegették.

Két ekkora klasszikus mellett persze eltörpül, de egy harmadik csúcskategóriás versenyt is futottak a hétvégén. A Coronation Cup-on szintén 2400 méteren, de idősebb lovak vetélkedtek, és az a Hukum hagyta állva a mezőnyt fenomenális stílusban, aki korábban csak kisebb összecsapásokon brillírozott.

Pedig Hamdan Al Maktoum tavalyi halála óta a Shadwell Stables leépítésre kényszerült. Úgy tűnik, jól sikerült a létszám “racionalizálása” (Shadwell szavaival élve), amit a Sea The Stars csikó pénteken bizonyított is.

Emlékezetesre sikerült tehát az Epsom Derby & Oaks Weekend. Holnap a francia kiadással folytatjuk.

Képek: Racing Post