Főszerepben a Papa

…avagy a nagy finálé.

Véget ért The Championships 2022-es kiadása.

Hogy mi is ez a sorozat, azt a múlt héten már elmeséltük. A zárónapra ugyanúgy négy Gr1-es futam jutott, mint egy héttel korábban.

A világsajtó egész héten a Melbourne Cup bajnok, Verry Elleegant és a kihívó Zaaki összecsapásaként harangozta be a 4 millió dolláros Queen Elizabeth Stakest (2000 méter), de ahogy a zárónap kiemelt összecsapásaiban, itt is borult a papírforma. Zaaki ugyan megszerezte a második helyezést, de a 12. Gr1-es győzelmére készülő kanca majd hét hosszra a nyerőtől, csak hatodik.

És, hogy ki az új hős?

A hatéves Think It Over, akinek kiválóan időzítette formáját Kerry Parker mester, hiszen februárban ugyanitt, Royal Randwicken megnyerte a Gr2-es Apollo Stakest, és a következő három Gr1-es futamában egyaránt döntős volt.

Most meg győztes.

Amiben óriási szerepe van lovasának, Nash Rawillernek. Az, hogy a rutinos zsoké “kivette” lovát a tömegből és a külső barrier felé irányította, a szaklapok szerint óriási jelentőségű volt a győzelemben. A racenet azt kérdezi: “nevezhetjük ezt az évszázad lovaglásának?

Rawiller szavai: “100 dolog jár ilyenkor a fejedben, és amikor teszel valamit, az ösztönös. Nem gondolsz rá, csak csinálod.

A hatéves herélt annak a So You Thinknek a fia, aki apaménként tarolt a versenynapon.

Előbb Rachel King nyerte a 3200 méteres Sydney Cupot a hétéves herélttel, Knight Orderrel majd a Championships zárófutamában, a mérföldes Queen of Turf Stakesben Nimalee sikere már a triplázást jelentette a papának.

Az egyetlen futam tehát, amit nem a korábbi európai bajnok jegyez apaménként, az az Australian Oaks, ahol szemre tetszetős tizenöt fős mezőny várta a startot. Ahogy a nap folyamán szinte mindvégig itt sem a várt sorrendet hozta a futam, mert a friss champion, az eddig alacsonyabb osztályokban sem brillírozó  El Patroness (Shamus Award).

A hölgylovasok közül most Rachel kerül a címlapokra, bár Jamie Kah két kiemelt futamban is második helyen ért célba lovaival. A Tweetben láthatják, hogy Rachel sikere történelmi lett, míg Damien  győzelme a csúcsot jelenti a júniusban 50 éves lovasnak. (Eddig George Moore volt  a ranglistaelső 126-al.)

A „The Championships” második fordulójával gyakorlatilag véget ért a legnagyobb versenyek sorozata az ötödik kontinensen.  A naptár áprilist mutatván Európa is bekapcsolódik a versenyzésbe.

Nyitókép: @superracing Twitter