Példakép a pályán, példakép az életben

36 éves, de Kecskeméten a kosárlabdázás szerelmesei vélhetően minden nap elmondanak egy imát, hogy még sokáig láthassák a parketten.

Mesés pályafutásában minden benne foglaltatott, ami csak egy sportoló karrierösszegzését jellemzi, a komoly sérüléstől egészen a bajnoki címekig. Hogy miért Ő a mi bajnokunk, hogy miért legenda és példakép, az ki fog derülni az általa elmondott gondolatokból.

Telefonon kerestük meg, hogy feltegyünk neki néhány kérdést, de az interjút nem szerettük volna hosszúra fogni, hiszen a család éppen Zorka lánya születésnapi köszöntésére készült. Ennek ellenére mégis hosszú lett, így két részben közöljük.

Favorit: Édesapád legendás focista és Te pont a nagy menetelés évében, sőt pont a madridi döntő napján, 1985. május 22-én születtél. Mondhatni, hogy édesapád a Bernebau-ba, míg kosárlabdázó édesanyád a szülőszobába ment?
Wittmann Krisztián: Így van. Ez pontosan így történt. Ezt én is utólag tudtam csak meg, hogy pont ezen a napon jöttem a világra és apának csak a mérkőzés utáni vacsorán árulták el, hogy megszülettem. Neki ez biztosan egy különleges élmény volt, nem csak a meccs miatt, hanem miattam is.

F: Gyermekkorodban Te csak a „kis Wittmann” voltál, a város egyik hősének fia?
WK: Igen. Szólítottak úgy valóban, de szerintem ez minden akkori focistának a gyermekére igaz volt. Nálam még később, például szolnoki kosaras éveim alatt is szóba jött a Videoton akkori menetelése.

F: Azért kérdezem ezt, mert ma ugyanezt mondják a te gyermekeidre, ha Kecskeméten sétáltok a családdal?
WK: Van, aki mondja, de szerintem én nem vagyok annyira népszerű, mint apáék voltak. Más a szituáció. Mi nem értünk el akkora dolgot a kosárlabdában, mint ők csapatszinten, így kicsit más a helyzet, de kétségtelenül vannak, akik úgy hívják a gyerekeket. Én örülök persze ha emlékeznek ránk.

07_wittmann_krisztian_jpg_albakosar.jpg

F: Meglehetősen komoly sikerekkel a tarsolyodban, Székesfehérvár, Pécs és Kecskemét után miért igazoltál 2014-ben Szolnokra? Egyszerűen egy ABA Ligás és ULEB EuroCup-os csapatnak nem mondhattál nemet?
WK: Sokszor elmondtam már, hogy azért igazoltam Szolnokra, hogy kipróbáljam magam nemzetközi szinten, ahogy említetted az Aba Ligában, a EuroCupban, sőt később a Bajnokok Ligájában is játszottunk, úgyhogy az elsődleges cél egyértelműen ez volt, de nem tagadhatom, hogy szerettem volna magyar bajnok is lenni, ami Szolnokon egyértelmű elvárás és cél volt.

F: Nem túlzás, hogy ott az aranykorszak egyik főszereplője lettél. Nem hinném, hogy van még egy játékos, akit mai napig olyan szeretettel fogad a híres-hírhedt szolnoki B-közép mint Téged…
WK: Így van. Szerintem tavaly, a meccs utáni interjúban meg is említettem, hogy nagyon jól esett és igazán nem is számítottam rá. Nem is tudom mivel érdemeltem ki mindezt, hogy ennyire megszerettek ott engem, de remélem ez így marad ezután is.  Én csak három évet játszottam ott….

F: …no, de milyen három évet…
WK: Igen. Tényleg nagyon örülök neki. Mondhatom, hogy sehol nem tapsolnak meg így, mint Szolnokon fogadnak. Még Fehérváron sem, ahol születtem és elkezdtem kosarazni. Nagyon köszönöm a szurkolóknak, hogy szeretnek és emlékeznek rám.

F: Egyszer Sir Alex Ferguson, amikor kedvenc focicsapatod, a Manchester United, Milánóban, az AC Milan ellen játszott és esett ki a BL-ből (2007-ben), azt nyilatkozta, hogy már a milánói klubházba belépvén érződött, hogy hiába nagy klub a Man United, de a Milan egészen különleges. Még hozzájuk képest is. Egy játékos a mindennapi élet apró szegmenseiben is tapasztalja, hogy mekkora különbség van egy kisebb (KTE) és egy nemzetközileg is sikeres klub (Olaj) között?
WK: Természetesen a mindennapokban is érezhető, hogy másmilyen lehetőségei vannak a két klubnak, illetve nem csak a Kecskemétet, hanem más magyar klubot is említhetnék, hogy más lehetőségekkel gazdálkodott akkoriban egy Szolnok, vagy ma egy Falco. Nyilván ez a mindennapokban is érezhető, de az akkori, sőt nyugodtan mondhatom, hogy mai szolnoki hangulat minden játékos számára vonzó, hogy ilyen hazai pályán játszhat, ahol ilyesféle szurkolás, biztatás van. Emiatt minden egyes hazai mérkőzés örökre emlékezetes számomra.

A Szolnok mezében éppen az Alba ellen

F: Aki nem volt bennfentes a klub környékén az talán meglepődött, hogy mégis visszaigazoltál Kecskemétre (2017-ben). Ennyi év távlatából már elszabad mondani, hogy miért?
WK: Amikor lejárt a kontraktusom nem indultak meg a tárgyalások, azaz nem keresett a klub. Tudtam, hogy volt olyan játékostársam, akit viszont már igen, így én elkezdtem Kecskeméten érdeklődni, hogy számítanak-e rám vagy örülnének-e nekem, hiszen úgy beszéltük meg, hogy ha nem lesz ajánlatom az Olajtól, én csakis ide fogok visszatérni, hiszen előtte is itt játszottam és nagyon jól is éreztem magam. Az Olaj nem is ajánlott új szerződést így visszatértem. Semmiféle tüske vagy harag nincs bennem, hiszen Szolnokon az utolsó szezonom valóban nem alakult olyan jól, mint az ezt megelőzők. Nem ment olyan jól a játék, így örömmel tértem vissza.

F: Egy profi játékos egyébként mindig kiemelten figyeli azon klubok eredményeit, ahol játszott korábban?
WK: Nem vagyok benne biztos, hogy mindenki, de én figyelemmel követtem mind a pécsi, mind a kecskeméti eredményeket.

F: Tehát figyeled akkor, a most Fehérváron zajló folyamatokat is?
WK: Persze. A kosárlabdában képben vagyok. Nyilván ez egy összetett és szomorú dolog, ami most ott van. Mindig mindenki első szeretne lenni. Biztos vagyok benne, hogy Fehérváron is lesz még olyan csapat, mint régen, az más kérdés, hogy erre mennyi időt kell várni.

F: Feleséged, Kácsor Eszter is kosárlabdázó. Lesz/van valamiféle „terelgetés” két gyermeketeket illetően e csodálatos sportág felé, vagy a lényeg, hogy sportoljanak valamit?
WK: Azt mindenképpen szeretnénk, hogy valamit sportoljanak. Ha nem is versenyszerűen, de valamit igen. Nincs eldöntve, mi legyen ez, ezáltal nincsenek terelve sem. Ahhoz, hogy valaki profi sportoló legyen, az elég sok mindentől függ. Hiába szeretném én vagy bárki más, azt neki kell legjobban akarnia. Majd ők eldöntik.

 

F: Kecskeméten most egy olyasféle edzőváltás történt, amit minden érintett örömmel fogadott, de előbb azt kérdezném, hogy Te mit éreztél, gondoltál, amikor a nálad két esztendővel fiatalabb Váradi Kornél kapta tavaly a karmesteri pálcát?
WK: Megmondom őszintén, én nagyon örültem ennek. Mi dolgoztunk együtt a Mercedes Benz-Gyár Kosárlabda Akadémián, az U-18-as csapatnál. Ő volt a vezetőedző, én pedig a segédedző. Amikor kinevezték az első csapat élére én örültem neki, mert tudtam, hogy egy nagyon jó ember, sőt nagyon jó szakember és kiválóan ért a sportághoz. Képezte magát, komoly végzettségeket szerzett, így örömmel fogadtuk. Már a második vagy harmadik éve dolgozott itt, így ismerte a rendszert, a viszonyokat, mindent a klub körül, így abszolút ideális választás volt a vezetőedzői posztra.
A mostani csere egy különleges dolog. Nyilván mindenki elfogadja, ha adódik egy ilyen lehetőség az életében, Kornél is így tett. (Az U-19 es válogatott szövetségi kapitánya lesz. – a szerk.) Belül biztosan vívódott, hogy maradjon a felnőtt csapatnál vagy menjen az U-19-es válogatotthoz, de ez egy olyan szakmai elismerés, amihez én csak gratulálni tudok és biztosan eredményes is lesz. Régi-új edzőnkkel, Forray Gáborral talán 2 vagy 3 játékos nem dolgozott együtt korábban, így az átállás remélhetőleg zökkenőmentes lesz.

F: Az imént említett edzősködést is csinálod még. Hogy fér ez bele egy élsportoló életébe?
WK: Igen, amennyire időm engedi napi két edzés mellett. Sajnos mostanság keveset tudtam segíteni Dusan Markovicnak, az U-18-as vezetőedzőnknek, de innen is ígérem neki, hogy igyekszem minél többet menni és segíteni. Van olyan fiatal, akivel felnőtt meccsen már együtt léptünk pályára. Örülök, ha bármiben is tudok nekik segíteni.

Favorit: A KTE új évezredének első évtizedeit leginkább a Wittmann-Dramicanin-Karahodzic trió (vagy ha ideszámoljuk a már távozott Djeraszimovicsot – akkor kvartett) fémjelzi. Ez a trió már becsukott szemmel tudja hová kell passzolni és ez előnyt jelent a mérkőzéseken szerinted?
Wittmann Krisztián: Valóban. Velük már becsukott szemmel tudjuk, ki mit fog csinálni. Nyilván ennek megvannak az előnyei és hátrányai is. Mi minden évben „megkapjuk”, hogy nekünk könnyű, mert össze vagyunk szokva és társai. Én nagyon örülök, hogy itt, Kecskeméten ilyen a vezetői felfogás. Az általad felsoroltakkal valóban bármikor csatába indulok és ők is velem. Nagyon örülök, hogy ennyi ideje együtt játszunk már. Ha kikapunk, azt mondják: öregek és lassúak vagyunk, míg, ha nyerünk, akkor könnyű nekünk, mert össze vagyunk szokva. Ha választhatnék, biztosan nem választanék mást helyettük az biztos.

F: Szinte az egész magyar sportban példátlan, örökös szerződést kaptál a klubtól, ami sokak szerint megtisztelő, de más oldalról nézve, te már bőven megdolgoztál ezért és Kecskeméten nem egyszerűen egy játékos vagy, hanem a város egyik emblematikus arca is. Ez azt jelenti, hogy végleg ott telepedtek le – hiszen építkeztetek – és nem fogsz visszatérni szülővárosodba, Székesfehérvárra?
WK: Igen, ez a cél. Amikor Szolnokról visszaigazoltam, én már akkor is mondtam, hogy itt szeretnénk végleg letelepedni. Én sem néztem utána, de nem tudok róla, hogy – nem kizárólag a kosárlabdasportban, hanem bármely más csapatsportban – bárki ilyen szerződést kapott volna korábban. Hatalmas öröm és megtiszteltetés, de akkor is elmondtam: bármennyit is tettem a csapatért korábban, azért ez egy nagy felelősség, hiszen szó sincs arról, hogy ha már alá van írva, hátra lehet dőlni és ezért nem kell semmit sem csinálnom.

Aki ismer, az tudja, hogy ezután is mindent meg fogok tenni a csapatért, legyen az bármi, akár a pályán, akár a pályán kívül.

Amire a csapatnak szüksége van vagy lesz, én azt igyekszem megcsinálni. Ezt megígérhetem. Amíg kosarazni fogok az így lesz.

Az egyetemes magyar sportban is ritkán látható ünnepi pillanat, az örökös szerződés aláírása

F: Az idei esztendő megint szépen alakul Kecskeméten, hiszen a csapat pillanatnyilag negyedik pozícióban tanyázik. Felsejlik a 2015-ös, két ezüstérmet hozó idény – amiben ugye Te nem voltál részes – vagy az most nem reális?
WK: Én úgy gondolom, hogy bármennyire is jól állunk most, a két ezüst nagyon nem realitás. Vannak nálunk jóval jobb csapatok, és nem is kettő, akik játékosállományban és költségvetésben is sokkal előttünk járnak. Nyilván örülünk, hogy így áll a helyzet és szeretnénk minden meccset megnyerni. Úgy gondolom, hogy nekünk is nagyon jó csapatunk van. Az eddig látottaknál is tudunk jobban játszani, de kétségtelen, van még hova fejlődni. Most, 2021 novemberében reálisan úgy látom, hogy a rájátszásba be tudunk kerülni minden gond nélkül, de ott már sok tényező dönt a továbbjutást illetően. Pont amikor visszatértem Szolnokról, akkor sikerült az első ötbe kerülni, ha ezt most is sikerülne elérni, az egy nagy dolog, hatalmas siker lenne, de képesnek tartom magunkat erre, mert, ahogy az előbb mondtam, tudunk még ennél is jobban játszani, ez még nem a maximális teljesítményünk. Bizakodó vagyok.

F: Krisztián! Az idén 9 meccs után 7,6 pontot átlagolsz, jelentősen kevesebbet – igaz kevesebb játékperccel – mint tavaly. De! Nem ezért imád Téged mindenki a városban. Honnan ered a Te – sokszor kulcspillanatokban megtapasztalt – zsenialitásod? A klasszikus tripladobás, sokak – például Fepu – védjegye is, de Te sokszor az utolsó másodpercben kis túlzással majd orra esve, vagy kicsavarodva is dobsz egy buzzer beatert… Sokszor nem hisszük el, hogy ezt bedobtad. Erről mesélj kérlek, hogy mitől vagy ennyire eredményes a különös, meglehetősen nehéz és nagyon fontos dobások tekintetében, mert nem hinném, hogy lehet ezt gyakorolni? 
WK: Nyilván kell hozzá egy nagy adag szerencse. Azt nem mondhatnám, hogy ezt egyáltalán nem gyakorlom. Edzés előtt sokszor bemegyek dobást gyakorolni. Nem ezeket persze, de ha úgy pattan a labda, akkor megpróbálok egy-egy ilyen viccesebb vagy nehezebb dobást. A félpályás dobást viszont rendszeresen gyakorlom. Megmondom őszintén, én szeretem ezeket elvállalni. Engem nem foglalkoztat, hogy ez rontja a statisztikát, ha kimarad, mert valljuk be, ezeknek a többsége kimarad. Nyilván ezekre nem emlékszik annyira az ember. Én mindig is szerettem ezeket a különleges szituációkat, mert én voltam mindig a legkisebb, a leggyengébb a csapatban úgy, hogy valahogy muszáj kitűnni a nagyemberek közül. (nevet.) A csapattársaim is elfogadják, hogy eldobom ezeket, azaz nem passzolom tovább. Remélem lesz még jó néhány sikeres kísérletem.

A kép vajon egy ilyen dobás után készülhetett?

F: Engem szurkolóként felháborít mind az U23-as, mind pedig a „magyarszabály”, hiszen mindkettő a sport szellemiségével teljesen ellentételes, mégpedig azért, mert a profi sport a nézőért van…Jó pár gárda van, pl. a Pécs, a Körmend vagy az Olaj, aki kicserélt csapatként fut ki a második félidőre. Neked, mint a magyar bajnokság legidősebb játékosának mi a véleményed erről?
WK: Az, hogy magyar van a pályán az egy nagyon jó dolog, hogy fiatal magyar, az pláne. Az, hogy ezt szabályhoz kellett kötni, az nem jó dolog, mert mindenki sokkal jobban örülne, ha a fiatalok a teljesítményük alapján lennének a pályán, nem pedig egy szabálynak köszönhetően. Nyilván, ha ezt a döntést hozta az MKOSZ, ezt mindenkinek el kell fogadnia. Összességében jó dolog, hogy van fiatal magyar a pályán, a magyar kosárlabdázás jövője szempontjából ez fontos, ráadásul valami célok kellenek azoknak, akik most az U-20-ban vagy az U-18-ban játszanak, hogy láthassák, oda tudnak érni a felnőtt csapathoz is. Mint minden szabálynak, így ennek is van negatív és pozitív oldala.

Úgy gondolom, hogy a kluboknak és a játékosoknak is a helyén kell kezelni, ezt a szituációt.

Aki annyira ügyes, az úgy is játszani fog, ez nem kérdés. A szabály most lehetőséget ad olyan embereknek is a játékra, akik nem játszanának, de lehet, hogy e szabály miatt szereznek olyan rutint, hogy később sokkal jobb játékosok lesznek, mint amilyenek lettek volna felnőtt játékpercek nélkül. Ennek majd pár év múlva látjuk a következményeit és az eredményeit. Senki nem tudja megjósolni ennek a hozadékát. Bízni kell a rendszerben, aztán majd utólag meglátjuk mit is hozott ez a szabály. Szerintem, aki szereti a magyar kosárlabdát annak nem lehet ellenérzése, hogy fiatal magyar van a pályán.

F: Ok, de legyen a pályán az adott életkorban levő bajnokságban. Nem én, szakemberek sokasága többször elmondta: nincs 14 erre méltó játékos ma Magyarországon. A csarnokba jegyet váltó néző nem a fiatalok pallérozódását szeretné látni, mikor az amerikai közben a padon ül. Gondolj bele: Elmész Eszterrel a Vígszínházba és azt mondja Rudolf Péter: ebben a darabban ugyan Hegyi Barbara és Hegedűs D. Géza a főszereplők, de ma két főiskolai hallgató játszik helyettük, hogy tanulják a színjátszást. Te mit szólnál ehhez? A néző a sztárokért fizet a moziban, színházban, sportpályán, koncerten, mindenütt! Márpedig minden profi sport a nézőért van és nem fordítva.
WK: Így van. Abszolút jogos ez a fajta megközelítés is. Nem tudnék vitába szállni vele.

F: Mezszámaid a 7,17. Kedvesek ezek a számok számodra?
WK: Szeretem őket. Amikor elkezdtem kosarazni a hetes volt az első mezemen. Bár voltam nyolcas (Szolnokon is), sőt feleségem is nyolcasban játszott. A 17-est pedig azért kaptam, mert amikor Pécsről Kecskemétre kerültem, a mez tulajdonosa sajnálatosan elhunyt, amiatt én nem szerettem volna ezt a  mezszámot megörökölni, így lettem 17-es.

 

F: 92x szerepeltél a válogatottban. Ugyan szép búcsúztatást kaptál, de mindig felmerül, hogy reaktiválhatnak. Mi a helyzet most? Ez még mindig egy le nem zárt fejezet?
WK: Úgy beszéltük meg, hogy ha valami olyan szituáció adódik, mint pl. tavaly a Covidos helyzetben, amikor is sokan nem tudtak jönni a válogatottba, akkor Stojan számít ránk. Sajnos pont én is a válogatott edzőtábora előtt, tavaly novemberben kaptam el a vírust.

Rendkívüli helyzetben szerintem nincs olyan sportoló, akit a hazája hív, hogy segíteni kell a válogatottnak, akkor nem megy.

Az én posztomon kiváló játékosok vannak, azaz mondhatom, hogy én véglegesen befejeztem a válogatott szereplést.

F: Akkor a 100 nem lesz meg?
WK: 99,9%, hogy nem. De nagyon szép ez a 92-es szám, én teljesen elégedett vagyok a válogatott karrieremmel. Örülök ennek a számnak.

F: A család mellett még mindig a horgászat a legfőbb hobbid?
WK: A legfőbb hobbim még mindig ez, de épp a napokban hallottam a rádióban, hogy valaki mondta magáról, hogy már csak elméleti horgász. Már én is az vagyok (nevet), mert a gyerekek mellett erre tényleg nem jut idő. Amikor van egy kis szabadidő, inkább próbálok a családdal, a gyerekekkel és a feleségemmel lenni, mert már nem sokáig lesznek ilyen picik, így igyekszem minél többet játszani velük. A horgászat tehát parkolópályán van, de a felszerelés megvan, azaz eljön még az idő, amikor ki tudok majd ülni a tópartra.

F: Még mindig aktív, sőt nem akármilyen a sportolói karriered, de vélelmezem, sokat gondolsz már a jövőre. Merre fogsz tovább indulni? 
WK: Nyilván valami köze biztosan lesz a kosárlabdához. Most úgy vélem, maradok a sportág közelében. Az edzősködés a fiatalok szintjén érdekel, de felnőtt csapat vezetőedzői posztjáról szőtt dédelgetett álmaim nincsenek. Később még persze megjöhet ez az ihlet, de egyelőre még a kosárlabdára játékosként koncentrálok. Mindig azt szoktam mondani, hogy idén és jövőre még biztosan játszom – igaz évek óta ezt mondom (nevet). Most is így érzem.

F: Krisztián! Minden túlzás nélkül a sportág igazi legendája vagy. Nem kerültek el a nagy sikerek és a sérülések sem. Nem csak gyermekeid, Kecskemét vagy Székesfehérvár polgárai, hanem sokak számára lehetsz igazi példakép. Köszönjük a megtisztelő beszélgetést és még sok-sok nagy győzelmet kívánunk a parketten. Te vagy a mi favoritunk!
WK: Én köszönöm a megkeresést.

Wittmann Krisztián pályafutása

Magyar Bajnok (2014, 2015 – Szolnok)

Magyar Kupagyőztes (2009 – Pécs, 2015 – Szolnok)

B-csoportos bajnok (2013)

Hepp-kupa győztes (2013)

Válogatottság: 92

Csapatai:

Alba Fehérvár 2003–2006

PVSK-Panthers 2006–2009

KSE 2009–2012

KTE-Duna Aszfalt 2012–2014

Szolnoki Olaj KK 2014–2017

KTE-Duna Aszfalt 2017–

(Amikor szóba került a Hepp-kupa győzelme, jót nevettünk azon, hogy valószínűleg ő az egytelen magyar játékos, aki egyik évben a Hepp-kupában, majd a következő évben az Adria Ligában játszott.)

Képek: albakosar.hu, kesport.hu, Wittmann-Kácsor Eszter facebook